Az ütemterveknek megfelelően halad az új Sóstói Stadion építése. A kemény téli időszak után látványos szakaszához érkezett a létesítmény rekonstrukciója, hiszen megkezdődhetett az előre gyártott lelátókaréj vasbeton szerkezetének összeszerelése. Március 27-én délután bejárást tartottak a Sóstói Stadionban, ahol a szakemberek arról is tájékoztatást adtak, hogy 2018 januárjára elkészül az aréna.
Tovább„A korabeli Európa egyik legnagyobb, legcsodáltabb városa …” – így vallott a „Szent Székesfehérvár” értékeiről Dr. Siklósi Gyula régészprofesszor. Ezzel a számára legfontosabb gondolattal búcsúzik Székesfehérvár a város történelmének legnagyobb ismerőjétől és krónikásától. Egy olyan nemzetközi hírű professzort veszítettünk el, aki sváb szülők gyermekeként is őszintén vallotta magyarságát és évtizedek óta kutatta és dokumentálta Székesfehérvár dicső múltját, európai nagyságát.
TovábbA január 31-i elektronikus feltöltéssel megindult az Alba Aréna terveinek engedélyeztetési eljárása. Ütemezetten haladnak a székesfehérvári multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok előkészületei. 2019. őszére megnyithatja kapuit az építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épületkomplexum.
TovábbTöbb hónapja tart a Modern Városok Program keretén belül megvalósuló multifunkcionális csarnok tervezői munkája. Ez lesz az ország második legnagyobb csarnoka, mely nagyobb lesz a debreceni Főnixnél is. Az Alba Aréna a jégkorongon kívül egyéb sporteseményeknek és kulturális rendezvényeknek is méltó otthona lesz.
TovábbElektromos töltőállomát helyeztek üzembe a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. udvarán, az Irányi Dániel utca 4. szám alatt. A beruházás a Nissan társadalmi felelősségvállalási programja keretében valósult meg. Az innovatív fejlesztésnek köszönhetően az elektromos gépjárművekkel rendelkező vállalatok és magánszemélyek ügyfélfogadási időben bármikor feltölthetik autójukat.
TovábbA rendezvénycsarnok tervezői és a szurkolók első alkalommal találkoztak a Hiemer-házba szervezett bemutatón. A tervezők már több mint egy hónapja dolgoznak a multifunkcionális csarnok tervein, ami hat hónapig tart majd. Ezalatt a szurkolóknak is lesz lehetőségük megismerni a tervek alakulását. A város polgármestere elmondta, hogy a tervezési folyamatot hamarosan szélesebb fórumon is tervezik bemutatni a fehérváriaknak.
TovábbTisztelt Partnerünk!
Ez úton tájékoztatjuk, hogy a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. irodája 2016. július 25-től új helyre költözött.
Új címünk: 8000 Székesfehérvár, Irányi D. u. 4., C épület.
Telefonos és elektronikus elérhetőségeink nem változtak.
TovábbSzékesfehérvár Közgyűlése 2016. április 1-én tartott testületi ülésén többek között a petőfi Mozi felújításáról is.
Tovább