Látványos szakaszához érkezett az új Sóstói Stadion építése

2017.03.28. 12:55

Az ütemterveknek megfelelően halad az új Sóstói Stadion építése. A kemény téli időszak után látványos szakaszához érkezett a létesítmény rekonstrukciója, hiszen megkezdődhetett az előre gyártott lelátókaréj vasbeton szerkezetének összeszerelése. Március 27-én délután bejárást tartottak a Sóstói Stadionban, ahol a szakemberek arról is tájékoztatást adtak, hogy 2018 januárjára elkészül az aréna.

A Sóstói Stadion tervei 2014-15-ben készültek el, a beruházás azonban már az UEFA által időközben megszigorított, és a 4-es kategóriájú stadionokra vonatkozó bővített szabványrendszeréhez illeszkedik. Az összesen 14 000 néző befogadására képes stadion száz százalékban fedett lelátókkal rendelkezik majd, a futópályák megszűntetésével pedig az aréna szerű kialakítás gondoskodik majd a kiváló hangulatról. Az impozáns létesítmény a környezettudatos és fenntartható "zöld" szempontrendszer maximális figyelembe vételével épül fel. A tervezés során nagy hangsúlyt kapott emellett a családbarát, közösségi tér kialakítása, a gazdasági üzemeltethetőség, valamint a látogatói csoportok elkülönített irányítása.

A kivitelezés 12,9 milliárd forintból valósul meg, melynek költségei tervezéssel, műszaki ellenőrzéssel, területvásárlással és a környezet rendezésével együtt 14,3 milliárd forintot tesz ki. A Sóstói Stadion - a stadionra és a környezetére fordított költségeket is beszámítva - 3200 euro / szék összegből épül meg. A beruházás teljesen állami forrásból valósul meg.

"Egy igazi közösségi térrel gazdagodik a város, ami egyrészt a Videoton FC új otthona lesz, emellett a nagyszabású beruházásnak köszönhetően az egész városrész megújul. A stadion rekonstrukcióján kívül hatalmas jelentőséggel bír a Sóstó Természetvédelmi Terület megmentése is. A jelentős fejlesztés során a meglévő parkolókat felújítjuk, valamint újakat építünk, mintegy 300 kerékpártárolót helyezünk ki, illetve pihenőparkot alakítunk ki a stadion és a Sóstói Természetvédelmi Terület között. Az építkezés jelenlegi fázisában minden Vidi-drukkernek megdobban a szíve, hiszen már láthatóak az alapvonalai annak, hogy néz majd ki az új létesítmény. Reméljük, hogy nagyon sok labdarúgó sikernek lesz helyszíne az új Sóstói Stadion! Kiemelendő ugyanakkor, hogy nem csak a futballé lesz az új létesítmény, hiszen koncertek és kulturális programok is várják majd a családokat." - mondra Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki azt is hozzá tette, hogy ehhez a beruházáshoz kapcsolódik a Csónakázó-tó fejlesztése is, ami már mevalósult, és hamarosan használni lehet az új csónakokat is.

Forrás

Legutóbbi galériák

  • Fő utca
  • Szociális városrehabilitáció
  • Hiemer ház